Fogalmazhatunk úgy is, hogy a Google Térkép egy gyakran használatos applikáció a telefonomon. Ezenfelül is egy meghatározó funkciója az ún. "Idővonal" fül. Ez a szekció rengeteg olyan adatot tartalmaz, melyek segítségével nyomon követhető, hogy mikor és hol jártam, milyen közlekedési eszközöket vettem igénybe stb... Ezekből az adatokból később megszámlálhatatlan mennyiségű statisztikát készít a Google, városokra, épülettípusokra és megannyi kategóriára lebontva. Mondanom sem kell, kellő odafigyeléssel és borzasztó nagy pontossággal szerkesztem a "múltamat" és böngészem a statisztikákat. 

Egy bő hónappal ezelőtt hidegzuhanyként értek azok a módosítások, amelyek alapjaiban változtatták meg az idővonal funkció struktúráját. A reformcsomag egyik elengedhetetlen módosítása, hogy a Google már nem a felhőbe, hanem kizárólag a készülékre menti el a helyadatokat. Ennek következtében az Idővonal webes felülete elérhetetlenné vált. Készülékváltás esetén sincsen gond, ugyanis lehet biztonsági mentéseket készíteni, melyekhez (állítólag) maga a Google sem fér hozzá. A cég ettől a lépéstől azt reméli, hogy biztonságosabb körülmények között tudják tárolni az érzekenyebb személyes adatokat. 

Na ez a változás engem is utolért. Köteleztek arra, hogy valamit mondjak erről és egy hat hónapos határidőt szabtak e mellé. Ha nem állítok be semmit, akkor automatikusan törlik minden adatomat. Na ez volt az, ami számomra megengedhetetlenné vált. Ennek ellenére az utolsó pillanatig terveztem kivárni ezzel... Azonban a rendkívül agresszív push-up üzenetek és a majdnem mindennapos e-mail értesítések előrehozták ezeket a módosításokat és valamikor karácsony körül megejtettem a nagy lépést. Aztán, ami ezután jött, arra nincsenek szavak...

Egyrészt teljesen felaprózta a napokra lebontott adatokat (amikor kifejezetten egy napi mozgásodat listázza ki a Google). Ezalatt azt értem, hogy számos olyan helyszín volt eddig (megállók, benzinkutak), amelyeket összevont formátumban mutatott a közlekedési eszközökkel együtt. A frissítéssel ezeket teljesen feldarabolta és átláthatatlanná tette a napokat. Másrészt egyes helyszíneket is törölt a rendszerből. Ezeket csupán kurtafurcsa módon tudtam visszállítani, mindössze egy perces tartózkodási idővel., (az eredetit azonnal visszadobta a rendszer). Harmadrészt magukat a közlekedési eszközöket is teljesen "elállította". Teljesen véletlenszerű helyeket, időket és időtartamokat válogatott össze a rendszer, amelyeket az "Úton" füllel látott fel. Ezzel továbbaprózta a napi lebontást és még jobban átláthatatlanná tette azt. Negyedrészt pedig, ha közbeékelek egyes helyszíneket a napi listába, akkor hamis adatokat mutat a távolságokra. Természetesen nem tudok többtíz kilómetert legyalogolni (!) percek alatt. Mert erre is volt már példa.

Azzal a ténnyel sem mondok el nagy titkot, hogy visszaállításra nincsen lehetőség. Most már csak bízni lehet benne, hogy a következő hónapok esetleges frissítései javítják ezeket a bosszantó hibákat (?). Mert ez így nem lesz hosszúéletű...

Kép forrása: Google Maps Help 

Kedves Olvasóim!

Ezúton kívánok mindenkinek békés, sikerekben gazdag boldog új évet! Minden jót kívánok és találkozunk jövőre!

Kép forrása: adobe.com

Az elmúlt napokban szöget ütött a fejembe egy párhuzam, amely nem hagy nyugodni. Ezért azt éreztem, hogy klaviatúrát kell ragadnom és ki kell adnom magamból a felgyülemlett feszkót.

Ha már a legutóbb mindenki kedvenc zöld baglyát cincáltam szét, a párhuzamot is e nyelvtanulási alkalmazás adja. Merthogy, a blog ugyanazokat a jeleket mutatja, mint a Duolingo. Ambiciózusan, tele életkedvvel vágtam bele, hogy na majd én megváltom a világot. Aztán ez a lelkesedés pillanatok alatt alább is hagyott. Duo majdnem egy évig élt ebbe a vegetatív állapotba, addig, amíg belevágtam olyan szinten, hogy már-már a napi rutinom részévé váltak az olasz nyelvleckék. Személyes blogommal ugyanez a helyzet. Néha-néha eszembe jut, ránézek, skiccelek egy pár sort, majd utána hetekig nem foglalkozom vele. És ez nem feltétlenül jó. Hiszen valamilyen szinten szembemegy a saját magam által lefektetett értékrenddel. 

Természetesen az a jövő zenéje, hogy vajon a blog is felpörög-e annyira, mint a Duolingo. Az igazat megvallva, én sem tudom. De egy dolog betonbiztos az oldallal kapcsolatban. Marad. Ugyanis az FH egy remek platform arra, hogyha időmilliomossá válok és gombamódra szaporodnak az ötletek a fejembe, akkor én azt meg tudjam osztani veletek. Ha ezek a feltételek megvannak, akkor minden adva lesz ahhoz, hogy felvirágozzon a hely. Utóbbiak alakulnak, előbbi pedig... hát... megpróbáljuk alakítani. 

Kellemes ünnepeket kívánok mindenkinek, találkozunk még! ;)

Azt hiszem a Duolingo nevű alkalmazást nem sok embernek kell bemutatni. De a korrektség jegyében szerepeljen itt egy pár soros bemutatás. A Duolingo egy elsősorban nyelveken alapuló alkalmazás, de a legelvetemültebb felhasználók akár matekot és éneket is tanulhatnak az alkalmazáson keresztül. Széles spektrumon mozgó témakörökkel és számos típusfeladattal operál a Duolingo, melynek egy-egy leckéje mindössze néhány perc alatt teljesíthető, már ha az ember egyáltalán nem siet. Elsősorban a szókincsre, valamint kifejezésekre épít, de minimális nyelvtan is szerepel az órák között, szinte észrevétlenül olvad bele a leckékbe. 

Az elkövetkezőkben a Duolingo előnyeit és hátrányait fogom górcső alá venni - szigorúan szubjektíven.

A Duolingo előnyei

Mint ahogyan a bevezetőben említettem, egy-egy lecke rendkivül rövid, átlagban két-három perc alatt teljesíthetőek. A feladatok sincsenek túlkomplikálva. Van, hogy mindössze egy-egy szót kell beírni hallgatás után vagy csak a helyes kiejtésre kell odafigyelni. Ezek mellett természetesen nehezebb feladatok is megtalálhatóak a repertoárban: fordítási feladatok vagy egy szókészletből kiválasztva vagy teljesen önállóan. A nehezebb feladatokat előre is jelzik piros felirattal. 

Akár két legyet is egy csapásra le lehet ütni, ha nyelvtanulásról van szó. Én olasz nyelven használom a programot, az alapnyelvnek pedig az angol van beállítva. Így egyszerre mindkét idegen nyelvet forgathatom, miközben a napi penzumot csinálom. 

Egy-egy óráért XP-t kaphatunk, annak függvényében, hogy hogyan teljesítünk egy-egy leckét. Ezek a pontok később beleszámítnak a tabellába is, ahol a többi felhasználóval versenyezhetünk, hogy az adott héten ki szerzi a legtöbb XP-t. Ezekre építve a Duolingo fejlesztői megálmodtak egy olyan rendszert is, ahol a legjobbak feljuthatnak a következő divízióba, a legkevesebb pontot szerzők pedig kiesnek. Összesen tíz (és még kettő) liga található meg az alkalmazásban, a legalacsonyabb a bronz osztály, a legmagasabb pedig a gyémánt (én jelenleg az obszidián ligában vagyok, ez a másodosztálynak feleltethető meg). 

Mi történik, ha egy-egy feladatot elrontok? Semmi. Minden elhibázott feladatot a lecke végén ismét bedobja a rendszer, ekkor lehet javítani a hibákat, hiányosságokat. Ezekkel a hibákba később is belefuthat az ember a fejezetek során. 

A Duolingo eszköztárában rengeteg eszköz található meg, amivel motiválják a felhasználókat. Kisebb küldetések, amelyeknek a végén ajándékokat kapunk, előfizetéshez kötött olvasási és hallgatási feladatok vagy éppen a már említett hibás feladatoknak is van egy külön feladatcsomagjuk. Egy-egy napi küldetés után ún. XP-Boostokat is kapunk, melynek lényege, hogy a kapott pontszámot akár háromszorosára is emelhetik ezek a boosterek! Ha mindennap megcsinálunk legalább egy leckét, akkor a streaksorozatunk is nő, melyeknek végén úgyszint ajándékok üthetik a markunkat.

A Duolingo hátrányai

Számomra túlságosan repetitív. Kisebb szóanyagot tanít meg minden lecke elején, majd azt forgatja az egész anyagrészen át. Ez persze önmagában nem baj, hiszen elmélyíti azt a néhány szót vagy kifejezést, de amikor már huszadjára töltöd ki ugyanazt, az már unalmassá válik. Egy-egy feladat akár többször is feltűnhet ugyanabban a kontextusban. 

Az alkalmazás lekorlátolt is. A javítót nem érdekli, ha tartalmilag ugyanazt jelenti a mondat, de nem a helyes szórendben, nem fogadja el a feladatot. 

És a legfontosabb. Elképesztő pszichológiai hadviselést végez a program, ha nem csinálod meg a napi penzumot vagy ha elhanyagolod Duot. Személyesen sértődik meg a kis zöld bagoly. Vagy ha ő nem, akkor e-mailben "zaklatnak" napokig. Néhány hónapja nagyot is ment, amikor az alkalmazás arcát adó zöld baglyot lecserélték egy beteg változatra. Nem vitás, én is ennek hatására kezdtem el komolyabban használni az alkalmazást. Úgyhogy nálam bejött.

Összességében elmondhatom, hogy egy ösztönző alkalmazás, melynek segítségével egy kis színt lehet a nyelvtanulásba belevinni. És még hatásos is... - talán. 

Kép forrása: medium.com

Még be sem mutatkozott a Rossi-legénység a Nemzetek Ligája 2024/2025-ös kiírásában, de még így is felszaladhatott a magyar futballrajongók szemöldöke csütörtök este. Az estét először a portugálok örökös hetese, Cristiano Ronaldo tette emlékezetessé, aki meglőtte profi pályafutásanak kilencszázadik (!) gólját. 

A fő showt azonban még így sem az ötszörös portugál aranylabdás szolgáltatta. És nem is az Eb-címvédő spanyol válogatott. Hanem egy miniállam, San Marino.

Fogalmazhatunk úgy is, hogy az Olaszország szívében fekvő országnak áll a legrosszabbul a szénája labdarúgásban. Amióta 1990-ben lejátszották első hivatalos mérkőzésüket, három kivétellel vereségre vereséget halmoztak. Ebben az időszakban mindössze egy győzelmet tudtak felmutatni 2004-ből, miután barátságos mérkőzésen 1-0 arányban legyőzték Liechtenstein legjobbjait. A húsz éves nyeretlenségi széria pedig csak terebélyesedett és terebélyesedett. Több ízben jártak közel a győzelemhez - hiszen azért hat döntetlen összejött 2004 óta -, de sosem sikerült a végső csapást bedöfniük az ellenfélbe.

Egészen 2024. szeptember 5-ig. Ezen a napon ismét az alpesí miniállam látogatott Serravallebe. Bár a vendégek az első félidő 30. percében megszerezték a vezetést, de ezt később a VAR érvénytelenítette. Aztán a fordulót követően megtört a jég. Nicko Sensoli az 53. percben gólt szerzett, miután kihasználta a liechtenstein-i védők sorozatos hibáit. Ezt az eredményt a hármas sípszóig meg is tudták tartani és kezdődhetett a felhőtlen buli. San Marino ezzel a góllal szerezte meg története második győzelmét és az első sikerüket könyvelhették el tétmérkőzés után. 

A miniállam esetleges győzelmére egyértelműen mostanra adták a legnagyobb esélyt a futball-szakértők. Hiszen az Eb-selejtezők alatt Finnország és Dánia is csupán egy góllal tudta felülmúlni a Costantini-legénységet, hovatovább Eriksenék ellen egyenlíteni is tudtak. Ezenfelül Saint Lucia és Saint Kitts és Nevis válogatottja ellen is elértek két döntetlent. Melléjük pedig harmadikként azt a Gibraltárt sorsolták, akik tavaly novemberben tizennégyszer (!) kapituláltak Franciaország ellen. 

Gratulálunk tehát a San Marinó-i válogatottnak! És természetesen holnaptól RIA, RIA, HUNGÁRIA!

Fotó: Getty Images

Annak köszönhetően, hogy párhuzamosan végeztem el két iskolát az előző tanévben, kis túlzással aludni jártam haza vidékre. Ez a tavaszi félévemre hatványozottan igaz volt, hiszen húzósabbra sikeredett az egyetemi szemeszterem és még erre rakódott rá a KOS. Áprilisban előfordult olyan is, hogy zsinórban tizenhat napot ingáztam fel Budapestre, mindezt mindennap vidékről, megállás nélkül

Azért ezek után átértékeltem a Budapest iránti "szeretetemet". Ugyanis mindig ugyanazokat az utakat jártam be, ugyanazokat a helyeket láttam és ugyanazok az impulzusok értek hosszú hetekig. És azért se Mátyásföld, pláne nem Zugló nem úszkál a nevezetességekben. Mondhatni belefásultam ebbe a helyzetbe.

Aztán jött a nyár és feje tetejére állt a világ! Nyilván kevesebb időt töltöttem fővárosunkban, de az ott töltött idő  szerteágazóvá és minőségibbé vált. Így történt meg az az eshetőség is, hogy egyik jó haverommal a V. kerületre esett a választásunk. Miután letudtuk az előzetesen megbeszélt köröket a belvárosban (Retro Élményközpont, Noiret), tettünk egy nagyobb volumenű sétát is. Többek között érintőre vettük a Parlamentet, a Szent István Bazilikát, a Margit hidat, valamint a Margitszigetet is.  

Visszafele pedig talán a legjobbkor tartózkodtunk a legjobb helyeken. A Nap már alulról karcolta az égboltot és gyönyörű színt adott a város látképének. A naplementének és a mesterséges fényeknek hála a Parlament és a Bazilika is felvette fényruháját és elképesztő milliőt adott. Lelassult az élet. Erre még a csepergő eső és a harangjáték is rátett egy lapáttal, melyek pont a Bazilika tövében ért minket utol. Lélekfeltöltés és lélekmasszázs következett azokban a percekben. Minden bút, bánatot, kötelességet elfelejtettünk abban a kis időben. Varázslatos érzés hatotta át az egész testemet! 

Miután elbúcsúztunk, a 49-es villamosról készítettem egy BeReal-t még, hasonló képaláírással, mint a címben. Mert abban a pillanatban tényleg szerelmes lettem a városba...

Kép forrása: saját

Minden nyár úgy telik el a Magyar Államvasútaknál, hogy bármi, amely él és mozog, az a magyar tengernél tesz szolgálatot. Minden nyár úgy telik el, hogy rekordokat döntöget a vasút a késések számában és idejében. És ez idén nyáron hatványozottan igaz. Odáig is elfajultak már a problémák, hogy a MÁV közölte az utasok felé, hogyha tehetik, akkor a buszokat válasszák. Teljes agyrém. És ezen a helyzeten az előre betervezett, vágányzári munkálatok sem segítenek.

Na, így jártam én is, augusztus 9-én, péntek délután Szeged irányába. Mivel már a tizenötödik hétköznapomat töltöttem gyerekek között Budapesten, így azt gondoltam, rám fér már egy kis pihenés. Úgy gondoltuk otthon, hogy egyszerűbbé válik az életem, ha egyenesen levonatozom, mint először hazavergődöm, majd autóba ülünk és úgy indulunk le a napfény városába. Így is történt. Nyakamba vettem az öcsémet és a hármas metrót és így indultunk el a Nyugati pályaudvar felé, ahol már várt minket a Napfény IC.

Igen ám, de előre betervezett pályakarbantartási munkálatokat iktatott be a MÁV pont erre a hétvégére. Ennek apropóján Cegléd és Kecskemét között pótlóbuszra kényszerültünk szállni. Ezáltal az átszállás nélküli, kb. két és fél órás vonatút, két átszállásúvá és három óra öt perc hosszúra duzzadt. Mit volt mit tenni, alkalmazkodtunk a kialakult helyzethez. 

Pár szem Fornetti és vizek megvásárlása után türelmesen vártuk a zöld lámpát. Tűpontosan, 15:50-kor elindult a vonat a Nyugati pályaudvarról. A jegyvizsgáló hölgy empatikusan és végtelen mennyiségű türelemmel, egyesével jelezte az utasok felé az átszállás tényét és folyamatosan csepegtették az információkat, hogy minél gördülékenyebb legyen a buszos ráhordás. Azt is jó előre jelezték, hogy merre találjuk őket, valamint, hogy melyik pótló, hová megy, hol áll meg stb... A laikus, egyszeri utas még talán el is hihette, hogy nem fog porszem kerülni a gépezetbe és tükörsimán el fog tudni jutni célállomásához. Titkon még én is elkezdtem egy pozitív hangvételű gondolatfutam megfogalmazásába...

Dehát hölgyeim és uraim, ez a MÁV. A ceglédi átszállás visszarántott a szomorú valóságba. Bár a buszokat könnyedén megtaláltuk, hamar realizáltuk, hogy az a mennyiség, amely előzetesen várta az átszállókat, nem lesz elég. Már az ötödik pótló is fullra megtelt, de még bőven akadtak várakozó utasok, kik váltakozó vérmérséklettel próbálták a híreket befogadni. Sorsuk a homály feledésébe merült, bár feltételezem, hogy kukáztak nekik is buszt, erre később visszatérek. Az utasok egymás ölében és minél kisebb helyre bezsúfolódva próbálták túlélni az utat Kecskemétig, hiszen a buszsofőr előzetesen kijelentette, hogy álló utassal nem fog elindulni. A buszút (ezt a kis fennakadást leszámítva) nyugodtan és gördülékenyen telt.

Megérkeztünk Kecskemétre, ahol ugyanez a tortúra következett, csak visszafelé, buszról vissza a vonatra. Mint említettem egy bekezdéssel korábban, a hoppon maradt utasok is valószínűleg eljutottak a vonathoz, hiszen elég lassan telt meg a kocsi és kb. húsz-huszonöt percet várakoztunk az indulás előtt. Végül a tervezetthez képest tizenöt perccel később startolt a vonat a végállomás felé. E késés - bár nem sok -, de egy csatlakozás esetén perdöntő is lehet.

Ezen utasok is fellélegezhettek, miután a kalauzok jelezték, hogy a kiskunmajsai csatlakozás be fogja várni a késő IC-t. A vonat elindulásával párhuzamosan a kalauzokba is visszatért az emberség, akik nemcsak az átszállókat nyugtatták, hanem sűrű elnézések közepette futottak át az egész vonaton, sőt még egy kis humort is becsempésztek, miután megköszönték, hogy "a vasutat választottuk" (ekkor az egész kocsi hangos kacagásba tört ki). Az út harmadik szakaszát is viszonylag simán abszolválta a Szili (a mozdony beceneve), csupán egy forgalmi ok miatti plusz ácsorgás történt Kistelek előtt (mivel Ceglédtől lefele nagyrészt egyvágányú a nyomvonal). Ezt a plusz néhány percet is szépen ledolgozta a mozdonyvezető, így tizenhat perc késéssel, 19:11-kor érkeztünk meg a szegedi nagyállomásra.

Összefoglalva: persze, tudom, hogy nem három perc egy átszállást megszervezni, de a MÁV-nak továbbra is fejlődnie kell e tekintetben. Viszont pozitívan töltött el az emberség, amely még megmaradt néhány jegyvizsgálóban, legyen szó a csatlakozás bevárásáról vagy éppen az információk átadásáról. Ami azért nagy szó, ha a nagytotált vizsgáljuk... 

Fotó: Kovács Beni

Ez a cikk még 2017 októberében íródott a gimnáziumi iskolaújságba. Kérlek, úgy vond le a következtetéseket a téma kapcsán! Minimális ráncfelvarráson átesve, de érkezzen ez az írás.

Új év, új remények, új sorozat... mondhatjuk ezt is, ugyanis egy új projekt indul az iskolaújság hasábjain. Mint ahogyan a Kedves Olvasó a címből leszűrhette, ezúttal néhány érdekes nevű sportcsapat történetét hozom el nektek. Első ízben Oroszországba repítem el olvasóinkat, ahol az orosz jégkorongligában (KHL) vitézkedő Traktor Cseljabinszk történetét ismerjük meg.

Nevét onnan kapta, hogy a cseljabinszki traktorgyárban készültek a nálunk is jól ismert T-10-es lánctalpas traktorok és a T-34-es tankok. A derék cseljabinszkiak pedig azt akarták, hogy ne csak az ipar miatt legyenek híresek, hanem a jégkorong miatt is. 

A csapatot 1947-ben alapították, ekkor még szovjet színekben szerepeltek. Első, hivatalos mérkőzésüket 1948. december 12-én, a CSZKA Moszkva ellen játszották. 1992-ig bezárólag ebben a ligában indultak, kevesebb sikerrel. (1965 és 1968 között a másodosztályt is megjárták). Az első áttörést az 1993-94-es szezon hozta el az International Hockey League keretein belül, ahol a harmadik helyet csípték el. 

1996-tól kezdve a Russian Superleague nevű bajnokságban játszottak, ahol ezúttal sem termett sok babér számukra. Később, 2008-ban átkeresztelték KHL-re a ligát. Ekkor indult be igazán a Traktor számára az élet, ugyanis 2012-ben megnyerték a bajnokság alapszakaszát, ahol később a konferenciadöntőkig meneteltek. Egy évvel később már a Gagarin-kupáért (nagydöntő) is megmérkőzhettek, ahol végül 4-2-es összesítésben kikaptak a Dinamo Moszkvától. Azóta hét alkalommal élték túl az alapszakaszt, legjobb eredményük két konferenciadöntő és egy elődöntő.

A legutóbbi szezonban (2023-24) a Traktor a keleti főcsoport hatodik helyén zárt, melynek értelmében megmérkőzhettek a rájátszásban is. A bajnokság ezen szakaszában pedig pazar teljesítményt mutattak be, de végül a Lokomotiv Jaroszlavl megálljt parancsolt a csapatnak a legjobb négy között. 

Kép forrása: amazon.de

Ez az írás még a suliba készült 2024 májusában, de a pozitív visszajelzések miatt, gondoltam megosztom. :) 

A fülhallgató-vásárlás olyan, mint az emberi evolúció. Zseniálisan le lehet rajta követni a változásokat, fejlődéseket. Bőven emlékszem még azokra az időkre, amikor vezetékes fülhallgatót használtam (blöeh) és komplett tortúrát igényelt az, hogy kicsomózzam. Ezt követte az a változat, aminke még volt egy minimális vezetéke, de az már azt a célt szolgálta, hogy a két ágat összekösse a vezérlővel, aminek segítségével tudtuk kezelni a fülest. Azonban az a vezetékecske már úgy funkcionált, mint egy frissítő patak. Szelíden lefeküdt a nyakam hátsó felére (vagy épp lógott a semmiben), maga az eszköz pedig Bluetooth-on keresztül kommunikált a telefonnal.

Eddig azon hisztériáztam félévente, hogy vagy hallgathatatlanul sz*r volt a fülhallgató minősége, vagy csak a fele működött vagy elszakadt. Egy szó, mint száz, eddigi eszközeim alulról súrolták a nullát. Már lassan törzsvásárlóvá váltam a budaörsi MediaMarktban, miután tétlenül és meredten bambultam a kihelyezett füleseket. 

Majd felocsúdva, egy kristálytiszta koncepciót töltött be az agyam és megvásároltam a Panasonic RZ-B210W típusát, amely 2022 óta található meg a piacon.

A Panasonic a vezetékek minden formájával leszámolt és egy teljesen más szisztémát hozott be az életembe. Tulajdonképpen alkalmazkodott a telefonomhoz, miután onnan, nemes egyszerűséggel lespórolták a jackcsatlakoztatót. Ergo, ehhez is kell egy Bluetooth-csatlakozás. Minden szenzort átszabtak magára a fülesre. Egyáltalán nem mindegy, ha egyszer vagy kétszer, hosszan vagy röviden, a bal a jobb oldalon nyomogatom ezt a szenzort. 

A füles alfája és ómegája egy éjfekete töltőbölcső. Ez a tok nemcsak, hogy tölti a fülhallgatót, de sziklaszilárdan tartja is. Egyhuzamban négy órát bír a cucc, ezt a bölcső további tizenhattal fejeli meg.

A boxra négy fehér színű LED-panelt is elhelyeztek, aminek segítségével nyomon lehet követni annak töltöttségi szintjét. Hála a korábban említett tizenhat órának, simán kibír akár egy hetet is töltés nélkül! Ha már erre járunk, akkor azt is meg kell említenem, hogy amikor a füles kezdi tartalékjait felőrölni és töltésért kiált, abszolút nem irritálóan teszi ezt csupán néha rád szól, hogy tőccsé' má' fel, hülyegyerek! Öröm az ürömben, hogy a két oldal ezt a szívességet külön-külön teszi meg. Maga a töltés is, mint a szélvész. Ezenfelül a tok úgy is képes magába szívni az áramot, hogy benne van a fülhallgató, bár ekkor a töltési idő minimálisan megtoldódik. Ehhez saját kütyüt is mellékelnek, sőt kifejezetten kérik a vásárlót, hogy kizárólag azzal töltse.  

Maga a füles nagyon strapabíró. Bírja az izzadtságcseppeket, a cunamit és az extrém hangokat is, bátran lehet a határait feszegetni. Ami viszont nem ízlik neki, az a víz és a fülzsír. Tüzes hangulatba kerülhet az ember, ha azt tapasztalja, hogy semmit nem töltött a füles az éjszaka. Úgy meg pláne, ha épp most esik túl egy háromórás vonatúton. Ezenfelül relatíve kényelmesnek mondható a füles. Nem lötyög a fülben: olyan, mintha a fülkagylóba szabták volna. Kinézete letisztult, egyértelműek az L és R jelzések és kialakításuk. (Nem, nem fog belemenni az R jelzésű füles a bal fülbe). A tok is egyszerű, de nagyszerű, bár ott azért a felirat már kicsit kopottas, így több mint egy év után (bár azért kissé ironikus az, hogy a Made in China felirat olvasható a legjobban a tok aljában).

És akkor a lényeg. A hangzásvilág. Röviden: szinte tökéletes. Nem úgy szól, mintha a víz alól dalolna az énekes. Tiszta és könnyen jövő. Ha max. hangerőn hallgatja az ember, akkor sem akar kiszakadni a dobhártyája. 

Amit viszont le lehet feketézni az az, hogy mindössze tíz méter a hatótávolsága. Konkrétan, ha átsétál az ember a ház egyik végéből a másikba, akkor már meg akar halni a cucc. Eleinte még erőlködik és géppuskaropogás módjára, akadozva nyomja a zenét, de egy idő után feladja és inkább elalszik. Akkor is automatikusan kikapcsol, ha tíz percig nincs használva. Abban az esetben is kissé elbizonytalanodik a füles, amikor a telefon se tudja magáról, hogy milyen rendezvényen jár.

Összefoglalva: A Panasonic RZ-B210W fülhallgató igenis ott legyeskedik a mézesbödön körül. Megfizethető áron (kb. tizenötezer forint) is beszerezhető és kisebb, ám könnyen kikezelhető betegségeit leszámítva teljeskörű szolgáltatást nyújt. Bárhol elfér, bármivel összepárosítható és szinte bárhol használható. Az egyik legjobb elérhető füles a piacon, amelyet - mint említettem korábban -, nem kellett kib*sznom fél év használat után.

Kép forrása: pcpult.hu

Kedves Olvasó!

Teljes szívemből örülök, hogy jelenleg ezeket a sorokat olvasod. Mielőtt azonban a mélyére ásnánk azoknak a témáknak, írásoknak, amik miatt létrehoztam ezt a felületet, hadd mutatkozzak be én is.

Szántó Dávid István vagyok, 21 éves és jelenleg Ráckeresztúron tengetem mindennapjaimat egy idillikus kertes házban. Kis túlzással már az óvodában is mikrofonos fejhallgató volt a jelem. Ugyanis a média és az újságírás körüli szerelmem már egészen korán kiburjánzott. Mindig is arról álmodoztam vasárnap délutánonként, miközben az aktuális Forma-1-es futamot követtem, hogy na majd egyszer én is itt szeretnék ülni és koptatni ajkaimat kedvenc sportágamról.

Ezen álmok mentén kezdtem el haladni, már egészen korán, a gimnázium elején. A középiskolában eltöltött nyolc évemnek egyik központi időszakát az iskolaújság adta. Lelkes kisgimnazistaként újságíró szakkörre jártam, illetve több ízben is részt vettem a szerkesztőségi üléseken. Az írással kapcsolatban szabad kezet kaptam, bármilyen ötletet el tudtam adni az iskolaújság hasábjain. Egy időben rovatvezetőként is feltüntették a nevemet, miután a sport vált a fő csapásirányommá. Sajnos az iskolaújságban eltöltött időmnek hamar vége szakadt, így ezt néhány évnyi csend követte. 

Miután befejeztem a gimnáziumot, a Budapesti Gazdasági Egyetem Külkereskedelmi Karán folytattam tanulmányaimat, kommunikáció -és médiatudomány szakon. Itt már biztos elképzelésekbe ringattam magam - már ami a jövőmet illeti -, így tervekkel és koncepciókkal érkeztem az egyetemre. Bár remek elméleti alapot nyújt e oktatási intézmény, a gyakorlati képzés azonban már (sajnos) több sebből vérzik. Ezek okán, a második félévem derekán, egy kétnapos egyetemi kurzust követően döntöttem el, hogyha a csillagok is úgy akarják, akkor aktiválom azt az ötletet, amelyet már évek óta raktároztam agyam hátsó zugaiban.

Ennek az elképzelésnek a vázát a Komlósi Oktatási Stúdió két féléves gyakorlati médiaképzése adta. A felvételi időszakban orrba-szájba ajánlották nekem a sulit a különböző közösségi médiás platformok. Úgy voltam vele, hogy most vagy soha. Vagy bevállalom a kettős terhelést és a két iskolát egyszerre végzem vagy határozatlan időre továbbhalasztom ezt az ötletet. Végül az élet az előbbi elképzelést akarta, ugyanis a második évemet már állami támogatottként kezdhettem el az egyetemen. Ekkor már tudtam, hogy most jött el az én időm!

Szinte azonnal jelentkeztem a KOS képzésérem ahová sikeresen fel is vettek. Tudtam, hogy nehezet vállaltam és megterhelő hónapok elé nézek, de megnyugtatok mindenkit. Egyáltalán nem bántam meg! A Komlósi Oktatási Stúdió segítségével széles skálából meríthettem és megszámlálhatatlan mennyiségű szituációban próbálhattam ki magam. Csak úgy termeltem ki magamból az elektronikus, írottsajtós vagy szerkesztői munkákat. És bár szembe kellett néznem húzósabb időszakokkal, de utólag már megérte. A Komlósis pályafutásom bár június elején véget ért, de visszatérek még. Ígérem!

Szóval ez lennék én. Egy ambíciókkal teli fiatal, aki már rég kibővítette látókörét. Nyilván továbbra is a végső cél a Forma-1, de nem dőlök a kardomba, ha ez nem következik be azonnal. Szépen, tudatosan szeretném továbbra is építeni médiai karrieremet, melynek első állomása, akár ez a blog is lehet!

Köszönöm, hogy végigolvastad és remélem örömmel térsz vissza körömbe! Kellemes időtöltést kívánok a blogomon!

Kedves Olvasó!

Köszöntelek a blogomon. Tegeződjünk nyugodtan, hiszen egy utazásra szeretnélek meginvitálni! 

Ezen út alatt szeretnék bemutatni neked egy fiatalt. Egy olyan huszonévest, aki évek óta arról álmodozik, hogy majd egyszer ő közvetíthesse a soron következő Forma-1-es Nagydíjat. Egy olyan huszonévest, aki még csak most kóstolgatja a média világát. Egy olyan huszonévest, aki szeretne írni a mindennapjairól. Egy olyan huszonévest, aki bármiről írna, ami vele történik. Egy olyan huszonévest, aki bármiről írna, ami érdekli őt. Egy olyan huszonévest, aki nem fél kíméletlen kritikákat megfogalmazni. És egy olyan huszonévest, aki mer extra tartalmakat kapcsolni jövőbeli témáihoz. 

Bízom benne, hogy örömödet fogod lelni az olvasás közben! Kellemes időtöltést kívánok a blogon!