Minden nyár úgy telik el a Magyar Államvasútaknál, hogy bármi, amely él és mozog, az a magyar tengernél tesz szolgálatot. Minden nyár úgy telik el, hogy rekordokat döntöget a vasút a késések számában és idejében. És ez idén nyáron hatványozottan igaz. Odáig is elfajultak már a problémák, hogy a MÁV közölte az utasok felé, hogyha tehetik, akkor a buszokat válasszák. Teljes agyrém. És ezen a helyzeten az előre betervezett, vágányzári munkálatok sem segítenek.

Na, így jártam én is, augusztus 9-én, péntek délután Szeged irányába. Mivel már a tizenötödik hétköznapomat töltöttem gyerekek között Budapesten, így azt gondoltam, rám fér már egy kis pihenés. Úgy gondoltuk otthon, hogy egyszerűbbé válik az életem, ha egyenesen levonatozom, mint először hazavergődöm, majd autóba ülünk és úgy indulunk le a napfény városába. Így is történt. Nyakamba vettem az öcsémet és a hármas metrót és így indultunk el a Nyugati pályaudvar felé, ahol már várt minket a Napfény IC.

Igen ám, de előre betervezett pályakarbantartási munkálatokat iktatott be a MÁV pont erre a hétvégére. Ennek apropóján Cegléd és Kecskemét között pótlóbuszra kényszerültünk szállni. Ezáltal az átszállás nélküli, kb. két és fél órás vonatút, két átszállásúvá és három óra öt perc hosszúra duzzadt. Mit volt mit tenni, alkalmazkodtunk a kialakult helyzethez. 

Pár szem Fornetti és vizek megvásárlása után türelmesen vártuk a zöld lámpát. Tűpontosan, 15:50-kor elindult a vonat a Nyugati pályaudvarról. A jegyvizsgáló hölgy empatikusan és végtelen mennyiségű türelemmel, egyesével jelezte az utasok felé az átszállás tényét és folyamatosan csepegtették az információkat, hogy minél gördülékenyebb legyen a buszos ráhordás. Azt is jó előre jelezték, hogy merre találjuk őket, valamint, hogy melyik pótló, hová megy, hol áll meg stb... A laikus, egyszeri utas még talán el is hihette, hogy nem fog porszem kerülni a gépezetbe és tükörsimán el fog tudni jutni célállomásához. Titkon még én is elkezdtem egy pozitív hangvételű gondolatfutam megfogalmazásába...

Dehát hölgyeim és uraim, ez a MÁV. A ceglédi átszállás visszarántott a szomorú valóságba. Bár a buszokat könnyedén megtaláltuk, hamar realizáltuk, hogy az a mennyiség, amely előzetesen várta az átszállókat, nem lesz elég. Már az ötödik pótló is fullra megtelt, de még bőven akadtak várakozó utasok, kik váltakozó vérmérséklettel próbálták a híreket befogadni. Sorsuk a homály feledésébe merült, bár feltételezem, hogy kukáztak nekik is buszt, erre később visszatérek. Az utasok egymás ölében és minél kisebb helyre bezsúfolódva próbálták túlélni az utat Kecskemétig, hiszen a buszsofőr előzetesen kijelentette, hogy álló utassal nem fog elindulni. A buszút (ezt a kis fennakadást leszámítva) nyugodtan és gördülékenyen telt.

Megérkeztünk Kecskemétre, ahol ugyanez a tortúra következett, csak visszafelé, buszról vissza a vonatra. Mint említettem egy bekezdéssel korábban, a hoppon maradt utasok is valószínűleg eljutottak a vonathoz, hiszen elég lassan telt meg a kocsi és kb. húsz-huszonöt percet várakoztunk az indulás előtt. Végül a tervezetthez képest tizenöt perccel később startolt a vonat a végállomás felé. E késés - bár nem sok -, de egy csatlakozás esetén perdöntő is lehet.

Ezen utasok is fellélegezhettek, miután a kalauzok jelezték, hogy a kiskunmajsai csatlakozás be fogja várni a késő IC-t. A vonat elindulásával párhuzamosan a kalauzokba is visszatért az emberség, akik nemcsak az átszállókat nyugtatták, hanem sűrű elnézések közepette futottak át az egész vonaton, sőt még egy kis humort is becsempésztek, miután megköszönték, hogy "a vasutat választottuk" (ekkor az egész kocsi hangos kacagásba tört ki). Az út harmadik szakaszát is viszonylag simán abszolválta a Szili (a mozdony beceneve), csupán egy forgalmi ok miatti plusz ácsorgás történt Kistelek előtt (mivel Ceglédtől lefele nagyrészt egyvágányú a nyomvonal). Ezt a plusz néhány percet is szépen ledolgozta a mozdonyvezető, így tizenhat perc késéssel, 19:11-kor érkeztünk meg a szegedi nagyállomásra.

Összefoglalva: persze, tudom, hogy nem három perc egy átszállást megszervezni, de a MÁV-nak továbbra is fejlődnie kell e tekintetben. Viszont pozitívan töltött el az emberség, amely még megmaradt néhány jegyvizsgálóban, legyen szó a csatlakozás bevárásáról vagy éppen az információk átadásáról. Ami azért nagy szó, ha a nagytotált vizsgáljuk... 

Fotó: Kovács Beni