Annak köszönhetően, hogy párhuzamosan végeztem el két iskolát az előző tanévben, kis túlzással aludni jártam haza vidékre. Ez a tavaszi félévemre hatványozottan igaz volt, hiszen húzósabbra sikeredett az egyetemi szemeszterem és még erre rakódott rá a KOS. Áprilisban előfordult olyan is, hogy zsinórban tizenhat napot ingáztam fel Budapestre, mindezt mindennap vidékről, megállás nélkül
Azért ezek után átértékeltem a Budapest iránti "szeretetemet". Ugyanis mindig ugyanazokat az utakat jártam be, ugyanazokat a helyeket láttam és ugyanazok az impulzusok értek hosszú hetekig. És azért se Mátyásföld, pláne nem Zugló nem úszkál a nevezetességekben. Mondhatni belefásultam ebbe a helyzetbe.
Aztán jött a nyár és feje tetejére állt a világ! Nyilván kevesebb időt töltöttem fővárosunkban, de az ott töltött idő szerteágazóvá és minőségibbé vált. Így történt meg az az eshetőség is, hogy egyik jó haverommal a V. kerületre esett a választásunk. Miután letudtuk az előzetesen megbeszélt köröket a belvárosban (Retro Élményközpont, Noiret), tettünk egy nagyobb volumenű sétát is. Többek között érintőre vettük a Parlamentet, a Szent István Bazilikát, a Margit hidat, valamint a Margitszigetet is.
Visszafele pedig talán a legjobbkor tartózkodtunk a legjobb helyeken. A Nap már alulról karcolta az égboltot és gyönyörű színt adott a város látképének. A naplementének és a mesterséges fényeknek hála a Parlament és a Bazilika is felvette fényruháját és elképesztő milliőt adott. Lelassult az élet. Erre még a csepergő eső és a harangjáték is rátett egy lapáttal, melyek pont a Bazilika tövében ért minket utol. Lélekfeltöltés és lélekmasszázs következett azokban a percekben. Minden bút, bánatot, kötelességet elfelejtettünk abban a kis időben. Varázslatos érzés hatotta át az egész testemet!
Miután elbúcsúztunk, a 49-es villamosról készítettem egy BeReal-t még, hasonló képaláírással, mint a címben. Mert abban a pillanatban tényleg szerelmes lettem a városba...
Kép forrása: saját
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.